, egyszerűen
W-25 víztisztító, W-25 Mini víztisztító és a W-25 Magnetic mágneses víztisztító Májusi 50%-os töltet csere AKCIÓ! Az AKCIÓ 2013 június 2. éjfélig beérkezett megrendelésekre érvényes!
WT-70 zuhanyszűrő féláron 2013. június 2 éjfélig!


A legtöbb ember nem szereti a vezetékes ivóvizet mert, az vagy lebegőnyagoktól szennyezett, vagy rossz ízű, vagy éppen büdös. Ezért a legtöbben ásványvizeket cipelnek haza éves szinten horribilis összegekért, azt gondolván, hogy az egészséges megoldás, így védekeznek a vezetékes ivóvíz ellen, ami talán érthető is.

Vannak akik cukrozott szénsavas egészségtelen üdítőket fogyasztanak, vagy ízpótló anyagokkal csekély természetes és valódi gyümölcstartalommal, tartósítószerekkel kreált műlevekkel oltják a szomjúságukat.

Pedig az emberi szervezetnek naponta 2-3,5 liter természetes ásványi anyagokban gazdag VÍZRE van szüksége.
A szervezet számára azt kell megadni, amit igényel. Mivel az emberi szervezet mintegy kétharmada víz, és ez az arány csecsemőknél a 80 %-ot is eléri, azt kell pótolni a szervezet számára, amit az igényel: az éltető, tiszta vizet. Olyan formában kell azt a szervezetbe juttatni, ahogy a természet megalkotta: a természetesen benne lévő ásványi anyagokkal együtt és mesterséges adalékoktól mentesen.
Mit szólnál, ha mostantól GARANTÁLTAN 2 éven keresztül megszabadulnál:
- A klóros, klórszármazékos és klórvegyületes vezetékes csapvíztől!
-A rossz ízű sárgás, egyéb színű rossz ízű lebegőanyagoktól szennyezett csapvíztől!
- A vízben lévő gyomirtó, egyéb vegyszer -és gyógyszer maradványoktól!
- A palackozott poshadt ásványvizektől és tetemes költségeitől! El tudnád költeni ezt a hosszútávon kiadott rengeteg pénzt másra is?
- A kis kapacitású vízszűrő-cserélgetős, tetemes, újra és újra költséget generáló víztisztítódtól!
- Az ásványvíz cipekedésétől és beszerzési költségeitől, nyűgjétől! Stb..
Mi a valós helyzet a vezetékes ivóvízünkkel, annak fertőtlenítésével és mit lehet tenni, hogy flakonos vizek cipekedése nélkül, a csapból egyszerűen nyerjünk finom egészséget:
A víz nagy kincs. Leginkább azok vannak ezzel tisztában, akik számára mindennapi küzdelem a víz megszerzése. Afrika-szerte tízmilliók tesznek meg kilométereket naponta néhány liter, életet biztosító vízért. Tudva azt, hogy évente felnőttek és gyermekek milliói halnak meg a baktériumokkal és egyéb kórokozókkal szennyezett víz miatt, érthető, hogy a víznél létezik értékesebb dolog is, a tiszta víz.
Magyarország szerencsés, jó minőségű víz áll – elegendő mennyiségben - rendelkezésre, és a jut el mindenki otthonába. A Gallup kutatói nemrégiben megkérdezték a magyar embereket, hogy milyen arányban minősítik jónak hazánkban a víz minőségét. A megkérdezettek 77 százalékos arányban minősítették jónak a víz minőségét.
Magyarországon Budapest, Szolnok és Pécs kivételével döntő mértékben felszín alatti (rétegvíz, karsztvíz) vízből állítják elő az ivóvizet. Különösen az Alföld rétegvizeire jellemző, hogy sok helyen sárgás színűek a nagy szervesanyag tartalmuk miatt és esetenként igen nagy az ammónium tartalmuk.
A jó minőségű, egészséges ivóvíz a lakosság napi szükségleti cikke. A technika mai fejlettségi szintjén a szennyezettségétől függően egyszerű vagy bonyolultabb eljárásokkal és berendezésekkel előállítható jó minőségű ivóvíz. Egy újonnan épült vízmű szinte kivétel nélkül képes is erre, azonban az idő múlásával rendszeressé válnak a szolgáltatott víz minőségével kapcsolatos kifogások.
Ennek oka lehet a technológiai berendezések elhasználódása, vagy a rendelkezésre álló vízkészletek minőségének fokozatos romlása. Az előbbi folyamatos karbantartással általában elkerülhető, de a környezetszennyezés miatt az ivóvízkészlet minőségének megváltozása előbb vagy utóbb törvényszerűen bekövetkezik.
Az újabb, korszerűbb víztisztítási technológiát költséges felújítások, ún. vízmű rekonstrukció alkalmával építik meg. Közismert okok miatt ritkán fordul ma elő Magyarországon, hogy a technológiai modernizálás az ivóvízminőség romlása előtt megvalósuljon.
A magyarországi vízszolgáltatók lehetőségeiknél fogva mindent megtesznek azért, hogy csapunkból megfelelő minőségű víz folyjon. Mechanikai szűrést végeznek, ülepítik, derítik, sav-, vas- és mangántalanítják a vizet, az egészségre káros mikroorganizmusokat pedig fertőtlenítéssel távolítják el.
Általában a klóros oxidáció terjedt el, valamilyen klórvegyület formájában. Ezek miatt azonban a már jól ismert íz- és szaganyagok, mikroszennyezők mellett egyéb, már az egészségre is fokozottan veszélyes klórozott szénhidrogén vegyületek is keletkeznek.
Az ország egyes területein pedig, ahol a kitermelt víz keménysége miatt a vízellátó csővezetékeket a vízkőkiválástól védeni kell, különböző adalékanyagokat, foszfátokat adagolnak.
Karbantartáskor, hibaelhárításkor a víz mozgási irányának megváltozásával a csővezetékek belső felületén meglévő lerakódások okozhatnak kellemetlen, gusztustalan vízelszíneződést. Ezen túlmenően a kémiai, bakteriológiai szempontból kifogástalan vizet sem fogyasztjuk szívesen, mert organoleptikus (íz, szag) és esztétikai (szín, zavarossági) szempontokból nem felel meg igényeinknek.
Világszerte, így hazánkban is elterjedt technológiai folyamat az ivóvíz klórozása a fertőző, kórokozó baktériumok elpusztítása céljából, hiszen a több kilométer utat megtevő ivóvíz a vízhálózatban utólagosan is szennyeződhet - fertőződhet.
Az 1906 óta használatos (az első világháborúban még harci gázként alkalmazott) elavult technológia az emberi szervezetre káros és ráadásul a csapvíz íze, szaga gyakran kellemetlen miatta. Mivel a klór minden élő szervezetre mérgező, nyilvánvaló, hogy a klórozással az egészségünkre is igen ártalmas anyagok kerülnek az ivóvizünkbe.
A szabad klór rendkívül agresszív, a szervezetünkben roncsoló reakciókat okoz, károsítja az emésztőszerveket, véralkotókat és az érfalakat. A klórozáskor nagy számban keletkeznek új anyagok: klórozott szénhidrogének, klórozott metán származékok, daganatkeltő vegyületek klóraminok. Ezen vegyületek is ártalmasak egészségünkre.
Emellett a csapvíz a klór és egyes klórozott vegyületek (főleg klóraminok és klórfenolok) következtében szagos, sőt büdös lesz, és az emberek ezért sem használják ivóvízként.
A vízműhöz közelebbi vízhálózatban főleg a nagy szabad klórtartalom okoz szag problémát.
Akik távolabbi pontokon használják a tisztíttatlan csapvizet, azt állítják, hogy a vizükkel semmi gond, PEDIG:
Minél messzebbre van a klórozás helyétől a fogyasztó, annál kevesebb lesz a vízben szabad klór (annál kevésbé érzi büdösnek a vizet) de annál több klórozott szénhidrogén keletkezik benne. Ezek mg/l koncentrációban is igen ártalmasak, ugyanakkor a fogyasztó már nem érzi büdösnek a vizet, és azt hiszi, hogy a vize egészséges.
A fentebb említett nagy ammónia tartalmú vizekben a klóraminok keletkezése miatt a fertőtlenítő klórozás hatékonysága egy-két nagyságrenddel kisebb, tehát több klór kell. Következésképpen még több klórozott szervesanyag (klórozott szénhidrogének, klórozott metánszármazékok, daganatkeltő vegyületek) keletkezik, ami fokozottan veszélyes az emberi szervezetre.
Ma már köztudott, hogy az a klór, ami elpusztítja a vírusokat, baktériumokat, gombákat, algákat a vezetékben, az emberi sejteket is károsítja. Megtámadja a száj, a nyelőcső, a gyomor és a belek nyálkahártyáját, felszívódva a vérereket és a szívizmot is károsíthatja.
Összefüggésbe hozták a klórfogyasztással a meddőség kialakulását is (30%-ban felelős érte). Kutatások bizonyítják, hogy 93%-kal fordul elő gyakrabban daganatos megbetegedés ott, ahol klórozott vizet isznak.
A klórozás hatására másodlagos – úgynevezett halogénezett metánszármazékok - alakulnak ki a vízben (a vízben lévő – a talaj átmosásából eredő – szerves anyagokból), közel 60-féle van belőlük. Ezek az anyagok egytől – egyig daganatkeltők.
Igaz, hogy a klórozás a vírusokat, baktériumokat elpusztítja, de sajnos a szervezetbe jutva tovább folytatja romboló hatását. Válogatás nélkül elpusztítja a jótékony mikroorganizmusokat is, melyeknek jelentős szerepük van az anyagcserében és a vitaminok termelésében (pl. K-vitamin, melynek hiánya vérzékenységhez vezet, vagy a B-vitamin, melynek hiánya a depresszió kialakulását eredményezi).
A jótékony baktériumok hiánya miatt kialakult betegségek egyik legveszélyesebb és legrafináltabb formája a candidiázis, azaz a szervezet elpenészedése.
Ennek következtében több mint 100 betegség alakulhat ki, többek között a rák is.
A jótékony mikroorganizmusok elpusztulása következtében a szervezet védekező képessége megszűnik, és fogékonnyá válhat minden egyéb betegségre.
A klór az érfalakon egy kocsonyás réteget képez, melynek köszönhető a szív- és érrendszeri betegségek jelentős része.
A húgyhólyagrákok mintegy 10 %-a, valamint a végbélrákok kb. 18 %-a hozható összefüggésbe a hosszú távon történő klóros vízfogyasztással.
A klór mérgező hatásával mindig is tisztában voltak a szakemberek, de 1974 óta azt is tudják, hogy a klór a vízben kis mennyiségben mindig jelenlévő szerves anyagokkal rendkívül mérgező, rákkeltő, mutagén vegyületeket hoz lére.
Hogy mik ezek a vízben állandóan jelenlévő szerves anyagok?
A válasz meglepően egyszerű: kis mennyiségű izzadtság, hám, haj, vizelet, menstruációs vér, kozmetikumok.
A vízbe fertőtlenítés céljából bejuttatott, már magában is mérgező klór ezekkel az anyagokkal reagálva alakul még veszélyesebb mérgekké. A klórozás során képződött vegyületek, mint a nátrium-hypoklorid, klóramin, diklóramin, nitrogén-triklorid, kloroform és valószínűleg még számos más nem vizsgált vegyület rákkeltő hatású, mutagén.
A klór és néhány ivóvízben felelt vegyülete olyannyira agresszív anyagok, amelyek képesek az emberi sejtek örökítőanyagaihoz (DNS, RNS) közvetlenül is kapcsolódva mutációkat előidézni.
A Magyar Ivóvíz Szabvány az ivóvízben megengedett legmagasabb aktív (szabad) klór szintre nézve előírja: „a fogyasztóhoz jutó víz aktív klór-koncentrációja az a legkisebb érték legyen, amelyet a hatásos fertőtlenítés és az újraszennyeződés megelőzése érdekében feltétlenül tartani kell”.
Ez a rendelkezés látszólag figyelembe veszi a klór veszélyes mivoltát, azonban rendkívül tág lehetőséget ad az értelmezésre.
Talán kevesen tudják, hogy a nyári nagy melegben a gyorsabban szaporodó kórokozók ellen több klór bevetésével küzdenek, így azonban a víz az egészségügyi szabványoknál akár 30 %-kal magasabb klórtartalmúvá is válhat.
Az eredmény: kórokozóktól többé-kevésbé mentes, mégis nagyon veszélyes „ivóvíz”. (S ha nem is haladja meg a szabad klórszint a megengedett határt, a kevés méreg is méreg.)
A klór kétélű fegyver.
A fentiek ellenére is a víz klórozása elkerülhetetlen, mert a fertőtlenítés nélküli vezetékes víztől biztosan megbetegednénk, csak idő kérdése, hogy mikor. Tudvalevő, hogy a fertőtlenítés felfedezése, bevezetése előtt a víz terjesztette a legnagyobb járványokat, melyek során nagy városok szinte teljes lakossága kihalt (pl. Hannover, kolerajárvány). Napjainkban pedig ahogy már említettem Afrika egyes országaiban is.
Fertőtlenítésre, klórozásra tehát szükség van, de ezt a mérget miért igyuk meg a vízzel együtt?
Miért fogyasztanánk el bármivel a csomagolóanyagát is? A klór ugyanúgy védi a vizet a fertőzéstől, mint bármilyen csomagolóanyag az ételt, italt. Legyen természetes a víz „csomagolóanyagának” is az eltávolítása, mint bármely más élelmiszeré annak elfogyasztása előtt.
Sokan a fenti tények ismeretében forralni kezdik a vizet. Tudni kell, hogy a forralás közben pont a tiszta víz párolog el - ami a desztillált víz - és a szennyezett víz marad töményebb formában az edényben.
Az ivóvíz előállító vízművek részben már elismerik a klórozás negatív hatásait, de a keletkező ártalmas anyagok eltávolításához aktív szén szűrést kellene beiktatni a víztisztítási technológiába, amelynek költsége többszörösére emelné az egyébként is magas vízdíjat.
Ezért azt ajánlják, hogy az összes ivóvíz 15-20 %-át kitevő emberi fogyasztásra használt vizet a felhasználás helyén kell megtisztítani. Erre szolgálnak az ezüsttel impregnált aktívszenes víztisztító készülékek.
Ma már a csapvízből is magas élvezeti értékű, kristálytiszta, klór és származékai, gyógyszer -és vegyszermentes ivóvizet állíthatunk elő otthonainkban.
Viszont a víztisztításnak is van egy logikus határa:
- Legyen szó bármilyen divat-hóbortról is, tudni kell, hogy a minden összetevőtől megtisztított víz, a desztillált víz fogyasztása a szervezetre káros, a vérben található ionegyensúlyt megbontva kóros állapothoz vezethet.
Lényeges, hogy a fogyasztást megelőzően a klórt, a klór különféle származékait és egyéb, az egészségre potenciálisan káros vegyületeket eltávolítsuk a vízből.
Az ivóvízzel szemben támasztott követelményeket két mondatban foglalhatjuk össze röviden:
1. Nem tartalmazhat az ivóvíz olyan anyagokat és élő szervezeteket, amelyek az emberi egészséget bármilyen módon károsíthatják!
2. Tartalmaznia kell viszont változatlan formában mindazokat az életfontosságú ásványi anyagokat és vegyületeket, amelyekre a szervezetnek szüksége van!
Kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tisztított víz mellett, a megfelelő minőségű táplálékok bevitelekor, azoknak az utóbbi 20 évben drasztikusan elgyérült ásványianyag és vitamin tartalmuk miatt, a megfelelő vitamin -és ásványianyag hiány megfelelő pótlására. Lehetőleg természetes úton pótoljuk, ne pedig szervetlen pótanyagokkal. Különböző étrendkiegészítőkkel, melyeknek széles kínálatából gondosan válasszuk ki azokat.
Ásványianyag-hiány okozta betegségek:
Fogszuvasodás.
Ínysorvadás.
Csontritkulás.
Érelmeszesedés.
Visszeresedés.
Porckorongpanaszok.
Lágyéksérv.
Ráncok.
Hajhullás, kopaszodás. Stb.
A klórt és más szennyező anyagokat eltávolíthatjuk aktív szén segítségével a csapvízből, a vizet a felhasználás helyén tisztítva meg.
Az aktív szén (eredeti formájában faszén) egy mikroporózus szerkezetű és közömbös szorbens, amelyik erősen pórusos belső felülete fantasztikusan nagy fajlagos felülettel rendelkezik, 1 grammnak a felülete akár az 1500 négyzetmétert is elérheti. A szén a pórusos belső szerkezetének köszönhetően egy kiváló adszorber, feladata a szerves vegyületek eltávolítása a folyadékokból. A legmegfelelőbb típusú aktív szén kiválasztása az adszorpció útján eltávolított vegyület jellegzetessége vagy laboratóriumi kísérletek eredménye alapján történik. Az aktív szén a szerves vegyületeket, illetve egyes szervetlen vegyületeket adszorbeál, mint a nehézfémek. Ezen a nagy felületen tökéletesen abszorbeálódnak kiszűrődnek a vízből a szerves anyagok és mikroorganizmusok egyaránt. A szennyeződések a szén felületén vagy belsején adszorbeálódnak. Az impregnálás kiemeli az aktív szén egyes szennyeződésekkel szembeni adszorpciós tulajdonságát és adszorbeáló kapacitását.
Ahogy a víz keresztülmegy az aktivált szén porózus, granulátum szemcséin, a szerves szennyezőanyagok molekulái a pórusok felületéhez vonzódnak, és azokat gyenge fizikai erők ott tartják.
Ennek az aktívszenes szűrési-tisztítási módszernek óriási előnye, hogy azokat a nem ismert szennyező szerves anyagokat is eltávolíthatja amiről nem is rendelkezünk információval.
A szerves anyagok azonban kiváló táptalajt biztosítanak a baktériumoknak, így csak idő kérdése, hogy a szerves anyagoktól mentes víz mikor válik bakteriális szempontból elfogadhatatlanná.
A baktériumok szaporodásának megakadályozására impregnálják az aktív szenet ezüsttel.
- Tévhit és elsősorban fórumokon, vagy szakmailag tudatlan víztisztító forgalmazók Weboldalán a megfelelő alapvető ismeret, vagy piaci előnyök megszerzése miatt szándékos megtévesztésből, szokott előfordulni, hogy az ezüsttel impregnált aktívszenes víztisztítókról azt állítják, hogy az ezüsttel impregnált aktív szén a baktériumok szaporodására semmilyen hatással nincs. Persze ennek ellenére számtalan vizsgálat bizonyítja, hogy az ezüst meggátolja a baktériumoknak a szaporodását!
Néhány vitathatatlan tényt megemlítek az ezüsttel kapcsolatban:
Az ezüst figyelemreméltó baktériumölő hatással rendelkezik:
- egy rész ezüst 10 millió rész víz csíráit képes elpusztítani, anélkül, hogy károsítaná az emberi vagy állati szervezetet.
- Az ezüst tízszer olyan hatékony, mint a klór és emiatt a NASA is ezüstöt tartalmazó szűrőket használ.
A baktériumölő hatását több évszázada ismerik
- A perzsa királyok hadjárataikra már ezüstkorsókban vitték a vizet, hogy az sokáig friss maradjon.
- A középkorban a beteg újszülötteknek ezüstkanalat dugtak a szájába, hogy elűzzék a betegségeket.
- Az amerikai telepesek nyugatra vándorláskor ezüst dollárost dobtak a vízbe éjszakára, hogy megtisztítsák.
- Régóta ezüstfóliával fedik le a sérüléseket és a műtéti sebeket, hogy megakadályozzák a fertőzést és gyorsítsák a gyógyulást.
- A plasztikai sebészetben és a mű szívbillentyűknél ezüstvegyületeket használnak, mert csiraölő hatásúak.
- Csonttöréseknél és műízületeknél a felhasznált csavarok, lemezek, gömbizületek ezüstözöttek.
Szennyezett vízből való iható egészséges ivóvíz előállításnál az ezüstöt tartalmazó szűrő lényegesen hatékonyabb mint az ózon, vagy az UV-sugárzás.
Az aktívszenes víztisztítóink nem távolítják el a vízből az egészség megőrzéshez szükséges vízmolekulák sokasága melletti sókat, nyomelemeket, úgynevezett makro- és mikro-komponenseket, amikre nap mint nap szüksége van a szervezetnek.
- A makro-komponensekből (nátrium, kálium, kalcium, magnézium stb.) napi néhány grammot vagy milligrammot, míg a mikro-komponensekből (vas, cink, réz stb.) ennek töredékét, néhány mikrogrammot kell a szervezetbe juttatni. Az előbb említett sók és nyomelemek pótlásában kiemelkedő a jó minőségű, tiszta víz szerepe és élvezhető ízű, kristálytiszta vizet szolgáltatnak.
Ne keverjük össze a jó ivóvizet a kúraszerű fogyasztásra alkalmas ásványvizekkel!
A tiszta víz rendszeres fogyasztására kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen ez az egészség megőrzésének az alapja. Hazánkban ennek még nincs kialakult kultúrája, miközben Nyugat-Európa több országában láthatók az utcán is vizes palackkal sétáló helybeliek.
A tiszta víz üdítő hatású, és sok esetben a rosszullét is elmúlik egy pohár víztől; igaz ez az alacsony vérnyomás, szédülés esetén, vízhajtót szedő betegeknél, de a fejfájások jelentős részében is „orvosság” lehet a tiszta víz.
Ellenben a cukrozott, fogszuvasodást stb. okozó italokkal a tiszta víz hatásos szomjoltó, és nem utolsó szempont, hogy kedvező áron bárki számára elérhető.
Nem lehet elég korán elkezdeni egészségesen élni. Annak érdekében, hogy a felnövő kisgyermekek felnőttkorukban a szénsavas, ízesített, aromás italok helyett a tiszta csapvizet válasszák, már csecsemőkorban el kell kezdeni a helyes vízivási szokásra való nevelést.
A kb. féléves korban megkezdett hozzátáplálással, amikor a csecsemők tápláléka szilárdabbá válik, az étkezéseket követően szomjúság jelentkezik a kicsiknél. Már ekkor kínálni kell a csecsemőket étkezéseket követően és étkezések között is vízzel. Rá kell szoktatni a csecsemőket/kisgyermeket a rendszeres vízivásra, mivel az a tapasztalat, hogy a gyermekek - éppúgy, mint a felnőttek is-, kevesebbet isznak a kelleténél, ami a veséket megterheli.
El kell dobni a tévhiteket és a régi berögződéseket! Nincs szükség a víz kiforralására, lehűtésére (ez egyébként sem távolít el számos szerves vegyületet a vízből), vagy speciális flakonos babavizek vásárlására,- sokkal egyszerűbb és egészségesebb tisztított vízzel itatni a csecsemőket.
Az ideális, forrásvíz minőséget palackozott vízből nem, de a csapvízből ki tudjuk nyerni.
Első lépésként tisztítsuk meg a csapvizet, majd emeljük az energiaszintjét, ill. a rezgésszintjét még magasabb szintre és ezzel elérhetjük a káros anyagoktól, szennyeződésektől mentes energetikailag pozitív rezgésű, szinte ideális forrásvíz minősséget.
A W25 víztisztító termékcsalád az amelyik ezt a természetes, tiszta és jó ízű vizet képes biztosítani a fogyasztó számára. A W25 Magnetic mágneses víztisztítónak köszönhetően már energetizált, a víz részecskéinek át-strukturálásával, kiváló minőségű élő információ hordozó enyhén lúgos vízhez jutunk a csapból otthonainkban is.
A W25 víztisztító készülékeink MINDEGYIKÉNEK első tisztító fokozata egy egyszerű mechanikai szűrőből áll, ami a vízben lévő lebegő szennyeződést távolítja el.
A víztisztítóink szűrőrendszerének második lépcsője ezüsttel impregnált aktív szenet tartalmaz kb. 20 cm vastagságban, Mini víztisztítók esetében 15 cm. Ami maradéktalanul kiszűri a klórvegyületeket, a vegyszer,-és gyógyszermaradványokat, az íz- és szagrontó anyagokat, viszont a víz jó ízét adó ásványi anyagokat és nyomelemeket, amikre a szervezetünknek szüksége van, bent hagyja.
A W25 Magnetic víztisztítóban az adu ász egy 12 000 Gaussos magnetit, ami mágnesező hatásával még jobban közelíti a forrás víz minőséget, visszaadja a víz természetes struktúráját, élettel, energiával telíti azt.
Az már csak ráadás, hogy a mágneses tisztított víz élettani hatásai a tapasztalatok szerint nagyon jók.
- Mivel a szervezetünkben végbemenő valamennyi biológiai folyamatot gyenge elektromágneses és mágneses gravitációs erők szabályoznak, mikor mágneses vizet fogyasztunk, testünk összes vízmolekulája átrendeződik, és javul a sejtek közötti kommunikáció.
A W25 magnetic víztisztító nem csak kémiai szempontból teszi rendbe a vezetékes ivóvized, hanem ezen felül fizikai szempontból is összerendezi a víz részecskéit, így az elsilányodott "halott vezetékes ivóvízből" energetizált, a szervezeted számára a legoptimálisabb enyhén lúgos és megújult élő információhordozó vizet nyersz!
- A mágneskezelés hatására a víz polarizálódik.
- Lúgosít, segít a szabad gyökök közömbösítésében.
- A mágneses mező energiája megemeli a sejtek energiaszintjét.
- Sokoldalúan javítja a sejtek állapotát, anyagcseréjét, gyengéden méregtelenít.
- A test folyadékrendszerét rendezett szerkezetűvé teszi, hidratál.
- Rendszeres fogyasztása megakadályozza a fogkő kialakulását.
- Javítja a véredények és a bőr rugalmasságát.
- Segít a testben lévő lerakódások feloldásában ( érfalak, epekő, vesekő, nyálkő stb) Kísérletek igazolták, hogy hatékonysága nyálkő kezelésénél közel 100 %-os, a vesekő kezelésénél több, mint 70 %-os.
- Hasznosnak találták vérnyomásproblémák, emésztőszervi megbetegedések esetén is.
- Serkenti a szervezet enzimes és fermentáló (erjesztő) reakcióit.
- Baktériumölő és fertőtlenítő hatással rendelkezik.
- Késleleti az öregedési folyamatot, energiával tölti fel a szervezetet, támogatja az immunrendszert.
- Ha fürdővizünkbe 10 literenként 3 dl mágnesezett vizet öntünk, ennek hatására az összes víz mágnesessé válik és így is élvezhetjük jótékony hatását.
- A növénytermesztésben és az állattenyésztésben már évtizedek óta használják a mágneses víz előnyeit. Mind a növények, mind pedig az állatok sokkal ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben és nő a terméshozamuk is. Stb.
- A szűrt vizet folyamatosan használom főzéshez, tea, kávé készítéséhez. Évek óta epés panaszokkal küszködöm. Műtét után is fennálltak puffadásos, ill. emésztési panaszaim. Amióta elhagytam az ásványvíz fogyasztását és csak szűrt vizet iszom, megszűntek a panaszaim, nyers gyümölcsöt is fogyaszthatok, jó a közérzetem és fogytam 4 kg-ot rövid idő alatt.
Dr. Bálint Józsefné, Szekszárd
- Nagyon meg vagyok elégedve a berendezéssel, megszüntette az allergiás panaszaimat, előtte nem tudtam meginni a tisztítatlan csapvizet, de a készülék használatával ma már tudom fogyasztani.
Papp Gáborné, Hajdúböszörmény
- A víz minősége megváltozott, jobb ízű az étel, a tea, a virágok 1 hétnél tovább frissek maradnak a vázában. Kirándulásra vittünk a vízből és napok múlva sem büdösödött meg, élvezhető volt.
Koltay Lászlóné, Tatabánya
W25 víztisztító berendezéseink bármelyikének használatával végleg megszabadulsz
- A klóros, helyenként rossz ízű, büdös, vegyszeres, növényvédőszeres, gyógyszermaradványos ivóvíztől!
- A flakonos vizek állandó cipekedésétől!
- Havi cca. 5-7 ezer Forint felesleges kiadásától!
- Bevásárlóközpontokban való tülekedéstől!
- Az üres PET palackok ártalmától és dilemmájától!
- Drága vizet készítő víztisztítódtól! Stb.
Mit nyersz a W-25 víztisztító készülékekkel
- Tiszta, klór és vegyületeitől mentes, vegyszer-és gyógyszermaradványoktól mentes vizet a csapból!
- Cipekedés mentes kényelmet, flakonos vizek nélkül!
-
Többet spórolsz, az ásványvizek árához képest, használati 2 éves ideje alatt, mint amennyibe kerül!
-
Kristálytiszta nagyon finom vizet, végre a gyerekek és azok a felnőttek akik eddig nem, vagy nem szívesen itták a csapvizet, víztisztítóinkból élvezettel fogják azt fogyasztani!
- Enyhén lúgos mágneses kezelt finom élő ivóvizet a magnetic mágneses víztisztítóinkkal.
-
Járulékos költségektől mentes egyszerűen bárki számára csatlakoztatható, kis helyigényű víztisztító, bármilyen konyhába beillő azzal harmonizáló víztisztító megoldást .
Lehet, hogy valamilyen oknál fogva az ásványvíz fogyasztásánál maradsz, viszont akkor kérlek fogadd meg a következőket a saját egészséged érdekében: Ne vásárolj lehetőleg 150-200 forintnál olcsóbb ásványvíznek nevezett palackos vizet, és legalább hetente válts "márkát" nézd figyelmesen az ásványianyag összetételüket, bár némelyiknél olyan magasak az ásványi anyag tartalmuk, ami önmagában meghaladja a meghatározott engedélyezett egészségügyi határértéket. Hosszútávon a szervezetedben egyoldalúan gyülemlenek fel az ásványi anyagok.
Válassz gazdaságos és hasznos, víztisztítóink közül, ha szeretnél végre megszabadulni az ásványvizes és a klóros víz okozta problémáktól:
A W25 víztisztítók Magyar termékek, Magyar vezetékes vízhez fejlesztve, ergonómikus kialakításukra odafigyelve, minden konyhába beillően, kis helyigénnyel, könnyű 'szakembermentes szerelési, csatlakoztatási módon terveztük őket!


W25 Magnetic mágneses víztisztító ismertetése
Mágneses W25 víztisztító megrendelése




W25 Mini magnetic mágneses víztisztító ismertetése
W25 magnetic mini víztisztító megrendelése


W25 Mini víztisztító ismertetése
W25 Mini víztisztító megrendelése

W-25 víztisztító cseretöltet:CSAK 15 000;-Ft MOST CSAK 7 500; - Ft ( + a postai visszaküldési költséged, a visszajuttatás költsége 1 500;- Ft Futárral)
W-25 Magnetic víztisztító cseretöltet:CSAK 21 780;-Ft MOST CSAK 10 890;-Ft ( + a postai visszaküldési költséged, a visszajuttatás költsége 1 500;- Ft Futárral)
W-25 Magnetic MINI víztisztító cseretöltet: CSAK 15 840;-Ft ( + a postai visszaküldési költséged, + a visszajuttatás költsége 1 500;- Ft Futárral)
W-25 MINI víztisztító cseretöltet:CSAK 12 700;-Ft MOST CSAK 6 350;-Ft ( + a postai visszaküldési költséged, + a visszajuttatás költsége 1 500;- Ft Futárral)
2 év után, vagy a víztisztítód kapacitásának kimerülése után lehetőség van gazdaságos módon annak töltetcseréjét kérned, új komplett víztisztító megrendelése helyett!
Jó ha tudod, hogy a W-25 víztisztítók soha nem voltak szűrőbetéttel ellátva / szerelve, így ebben az esetben sem szűrőbetét csere lesz, hanem mivel nagy mennyiségű impregnált aktív széntöltettel rendelkeznek, így ennek a fajlagosan nagy mennyiségű ezüsttel impregnált aktív szén töltetnek a cseréje fog történni, valamint a víztisztítóink aljában található mechainaki szűrőknek a tisztítása és a készülék teljes fertőtlenítési eljárása.
A cseretöltet igényléséről és egyéb fontos részletekről bővebben itt olvashatsz: W25 típusjelű víztisztítók töltetcsere
Víztisztító készülék szerelvények, melyek külön is rendelhetőek:
A belső menetes csapokra az átalakító közbetét Br. ára: 1 050;- Ft
A műanyag cső Br. ára: 550; Ft
Hidegvizes ágba, a falból a pult felett kijövő vízvezeték és csaptelepet összekötő saját csappal rendelkező fali adapter Br. ára: 7 900; Ft ( a vezeték és a csaptelep közé felcsavart fali adapter, a csapodat 5 cm-rel előrébb hozza ezt vedd figyelembe! Hideg/meleg vizes csaptelepeknél is alkalmazható, mivel tartalmazza a melegvizes ágra felcsavarandó távtartó szerelvényt is!)
Fém útváltó csap Br. ára: 4 990; Ft (ilyen útváltócsapot kapsz a nem akciós áron rendelt víztisztítódhoz is)
Műanyag útváltó csap Br. ára: 2 520;- Ft (az akciós, promóciós víztisztítókhoz ilyen útváltót kapsz)
(Abban az esetben, ha nem útváltócsaposan szeretnéd, vagy azzal nem tudod csatlakoztatni a víztisztítót, és fali adapteres megoldásra van szükséged, akkor az ára a komplett víztisztítóknak így alakul: levonjuk a komplett víztisztító árából az útváltócsap árát, és hozzáadjuk a fali adapterét.)
A víztisztító szerelvényeket akár külön is megrendelheted itt...
W-25 víztisztító készülékek adatai
A komplett víztisztítók, azaz a nem cserekészülékek tartalmazzák a víztisztítóhoz a szerelvényeket. A csere víztisztítók szerelvények nélkül értendőek, viszont bármelyik szerelvény megrendelhető hozzájuk, ha elhasználódott volna a műanyag cső, vagy az útváltócsap, fali adapter.
12 000 GAUSS Magnetit a W25 magnetic mágneses víztisztítóknál és a W25 mini magnetic mágneses készülékeknél.
Víztisztítási kapacitásuk:
Bármelyik W25 víztisztítóknál 25 000 liter, vagy 2 év után cseretöltettel kell újratöltetni.
Bármelyik W25 Mini víztisztítók esetében 15 000 liter, vagy 2 év után cseretöltettel kell újratöltetni!
Abban az esetben, ha nem is használtad ki a 25 ezer, vagy 15 ezer liter víztisztítási kapacitását típustól függően a készülékednek, 2 év után cseretöltettel kell újratöltetni, mert az ÁNTSZ a készülék bevizsgálásakor úgy határozta meg, hogy ennyi idő után oldódik ki az impregnált ezüst az aktív szénből.
A W-25 víztisztítók magassága: 28 cm
A W-25 mini víztisztítók magassága: 21 cm
A W-25 mini S-5000 víztisztítók magassága: 21 cm
Szűrési sebessége minden víztisztítónak: 3 liter/perc (5 bar üzemi nyomáson).
Minimális víznyomás: 2 bar.
Maximális víznyomás: 6 bar.
Maximális vízhőmérséklet: 24 °C
A W25 víztisztító készülékeinkről fontos tudnivalók
A W-25 termékcsalád Magyar vezetékes vizekhez lettek fejlesztve, 100%-ban Magyar tulajdonlású gyártó látja el a Magyar háztartásokat.
A W25 víztisztítók forgalmazás feltételeit az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 466/2004 számú engedélye szabályozza.
A közegészségügyi előírás szerint a W25 víztisztító készülékek hidegvíz tisztítására alkalmasak és 2 évig használható, vagy 25 000 liter.
W25 Mini víztisztítók esetében 15 000 liter vezetékes víz tisztítására, vagy 2 éven keresztül.
A készülékek mikrobiológiailag biztonságos, bakteriosztatikus hatásúak (a baktériumok továbbszaporodását gátolják).
A víztisztító berendezések ismeretlen eredetű víz szűrésére nem alkalmas, az ilyen vizeket először laboratóriumban be kell vizsgáltatni.
Szállítási, garanciális tudnivalók:
Garancia: 1 év minden víztisztítóra, természetesen a csere víztisztítókra is!
Szállítás: Futárszolgálattal, utánvétellel, br. 40 000 Forint feletti megrendelés esetében ingyenes szállítással! A 40 000;- Forint alatti megrendelések esetén 1 500;- Forint a szállítási és csomagolási díj. (Csak Magyarország területére) Más országokba való szállítási módokról vedd fel velünk a kapcsolatot!
Az 1 kg-ot meghaladó csomagok esetében a szállítási díj 2 000;- Ft
Szállítási határidő: 2-10 munkanap
Gyártó/forgalmazó, garanciavállaló:
Telephely: Wellnet Kft. 2890 Tata Rozgonyi utca 20.
Székhely:
Wellnet Kft. 2890 Tata külterület 0149/5
Ajánlat közvetítője: Kett Gábor Wellnet Független Termékajánló Partner
Cím:
7400 Kaposvár Szigetvári u. 16.
Mobil: Az év minden napján 9:00 - 20:00 óráig +36 70 222 5677
Ügyfélszolgálat:
Keress minket az év minden napján 9:00-20:00 óráig hívható +36 70/222-5677-es mobilszámon! Várjuk kötelezettségektől mentes hívásod, megrendelésed!
Vagy írj az viztisztito(kukac)magnavital(pont)hu E-mail címre!
Partner: